Elzárták, és ennyi?
Az, hogy Oroszország és az Ukrán fél “egymást hibáztatják” a helyzetért, nem csupán közhely hanem tragikomikus színjáték, melynek legutóbbi fordulata, hogy az egyezmény melyet a vitázó felek (egyes értesülések szerint tegnap este) aláírtak, még sem került aláírásra, ha pedig igen, még nem alkalmazzák.
A tét nem Ukrajna tartozása, és közvetlen oka nem Európa egyes részeinek gázfüggősége. Ennél sokkal nagyobb dolgok kerültek most mozgásba. Az általunk tapasztalt folyamat nem más mint Közép-Kelet Európa “újrafelosztása” a nagyhatalmak között. Tágabb világképben akár a Közel-Keleti erőviszonyok Oroszország számára kedvező átrendezése is lehet a cél… Erre utal legújabban az orosz flotta mozgása is.
Egyes komenntátorok megjegyzik, hogy a gáz-konfliktus Ukrán-Orosz “belvita” és mi csupán kollaterális áldozatai vagyunk a helyzetnek… Ez egész egyszerűen nem igaz! A célpont mi vagyunk!
Helyzetelemzés Ukrajna, Oroszország és Közép-Kelet Európa viszonylatában
Kiinduló feltevés: jelenleg egy hatalmi űr létezik Közép-Kelet Európában, melynek egyik oka az Amerikai Egyesült Államokban pillanatnyilag zajló hatalom-átmeneti [ang. transition] időszak, melyben a neo-konzervatív Bush-adminisztráció külpolitikai “héjáit” kezdik felváltani az Obama adminisztráció “galambjai”.
Továbbá Amerika épp “fejetlen” ugyanis Bush már nem Obama még nem döntéshozó faktor. Ez részben magyarázza az AEÁ hallgatólagos beleegyezését ebbe a helyzetbe. Nem kell elfelejteni, hogy az EU is ilyen átmeneti szakaszben van, ugyanis Csehország most veszi át ennek elnökségét Franciaországtól. (Bezzeg ha az Európai Alkotmány tervezete nem esik áldozatául a francia, és holland nemzeti-sovén választóközönségnek akkor az EU-nak állandó elnöke lett volna)
A Bush-féle politikáktól való teljes elfordulás várható következményeként az új amerikai kormányzat K-Európai politikája sokkal békülékenyebb lesz, és elejtésre kerülnek majd az orosz hatalmi ambíciókat eddig késleltető stratégiai tervek, különösen az Amerikai Egyesült Államok által támogatott Nabucco gázvezeték és az Irán ellen (is) kitervelt rakétapajzs.
Másrészt ehhez a hatalmi űrhöz hozzájárul a globális gazdasági válság, mely arra kényszeríti a legtöbb nagyhatalom politikusait, hogy belpolitikai célokkal álltassák választóikat, és a külpolitikát hagyják háttérbe szorulni.
Harmadrészt és ez a legfontosabb ok, Németország külpolitikája. Bár Németorzág is részben függ az orosz gáztól, irányukban nem történt korlátozás, és furcsamód Angela Merkel sem verte le a pódiumot az Oroszország által tanusított szinte háborús magatartás elítélésében. Németország mostanában az EU-n belül a “csendes társ”, sem Grúzia lerohanásakor sem most nem emelt szót Oroszország birodalmi külpolitikájával szemben, mely arra neged következtetni, hogy született egy kölcsönösen “előnyös” hatalommegosztási terv ezt a hagyományosan német befolyási övezetet illetően.
Oroszroszág célja ebben a válságban a következő: Ukrajnát túszul ejtve, el akarja érni a nyugatbarát ukrán vezetés megdöntését, és azt, hogy az EU vállalja magára az ukrán gáztartozás kifizetését, esetleg szálljon be a jövőben is az ukrán tartozások fedezésébe (vagyis a főcél a rablás).
Továbbá be akarja bizonyítani a KK-Európai politikai elit számára, mit is jelent az ha valaki kiesik az “amerikai sas” szárnyai alól, és mi kell legyen a következőkben követendő irányvonal. Oroszország egyúttal teszteli az EU ingerküszöbét is. Eddig ugyanis a lépés súlyosságához, és orcátlanságához képest a várható reakció elmaradt. Csupán az EU Bizottsága ugatott kicsit, de ennek valódi politikai súlya amúgy sem volt.
Két kollaterális célt is követett itt Oroszország: az egyik a gázválságban érintett államok gazdaságának megingatása. Az euro/lej (ahogyan az euro/zlotyi) árfolyam azért emelkedik, mert a gazdasági bizonytalanság nagyobb a gázválság miatt. Ez a lépés tulajdonképpen gazdasági haborúnak is nevezhető, tudva hogy egy elhúzódott gázválság gazdaságilag végleg tönkreteheti az éppen felemelkedést tapasztaló régióbeni gazdaságokat, ezzel előidézve a társadalmi nyugtalanságot és egy orosz-barátabb közhangulat kialakulását.
A másik ilyen cél: Izraelre való nyomásgyakorlás. Az EU ugyanis (a Bush adminisztráció hibájából) előlépett a Közel-Keleti békéltető szerepébe (különösen mivel Iránban Németországnak jelentős befektetései vannak, hangsúlyozott pártatlansággal). Az EU-nak most egy okkal több adatik majd, hogy a Gázai offenzíva ellen “vehemensen tiltakozzon”, és Izraelre más eszközökkel is nyomást gyakoroljon. Azt, hogy a Hamasz terrorszervezet honnan vette a Katyusha rakétákat amikkel a konfliktust kirobbantotta, pedig senki ne kutassa, különösen tudva hogy a volt Szovjetúnió jó kapcsolatokat ápolt a Palesztín Felszabadítási (terror)Szervezettel a maga idejében.
Mi a teendő? Lettünk volna takarékosabbak?
A szöges ostort elővenünk, és magunk hátára sulytanunk vele, hogy “már biza miért vettünk gázkazánt” tejelsen értelmetlen, bár egyes publiciszták szerint szükséges gyakorlat lenne.
A probléma nem a mi túlfogyasztásunkban keresendő: máshol és mások többet pazaroltak…
Nekem személy szerint undorom van, amikor az állam vagy akár egy egyén takarékosságra szólít fel: gyermekként még jócskán kifogtam azt az időszakot amikor a kommunista munkaverseny nevében nem volt villanyszolgáltatás egy fél napig, mert “mindenkinek hozzá kell járulnia a takarékossághoz”. Ebből később csak egy dolog sült ki: az elvtársaknak akik ezt a baromságot elrendelték, volt villanyuk … egész nap!
A probléma az, hogy egy vérengző diktatúra a szolgáltatónk, és, hogy az EU közös külpolitikája egy rossz vicc, különösen az aktuális nagyhatlamak hibájából. A probléma továbbá az, hogy az elérhető alternatív energiák (nap, szél, geotermális) közül a legtöbb vagy kísérleti, vagy megbízhatatlan, vagy megfizethetetlen és egy évtizedbe is beletellne míg kiaknázhatóvá válna.
Marad az atom, aminek egy formája sem biztoságos és egyszerre akár millókat is elpusztíthat, a hőenergia, ami ugye CO2-ot bocsát ki, koszos, vagy gázigényes végül a vízenergia amire Romániában csak akkor volt “mértéktelen potenciál” amikor el lehetett árasztani valami hasznosat erőműépítés közben…
A megoldás szeritem hosszú távon az elternatív energiák felhasználása lesz, takarékosabb felhasználást de egyenértékű szolgáltatást nyújtó eszközökkel egybekötve.
Mindaddig azonban, közvetlen módszerekre volna szükség az orosz energia-agresszió visszaszorítására. Névlegesen, vegyék elő az európai főkolomposok Edward Lucas (az Economist Oroszország-szakértője) cikkeit, és tegyék meg a lépéseket egy Második Orosz Birodalom felemelkedésének visszafogására.
