A konfliktus valódi okát közben nem taglalják. Adott ugyanis, hogy Irán azért fejleszt irdatlan gazdasági és diplomáciai áron atomfegyvert, mert Izrael, a térség egyetlen atomhatalma részéről fenyegetve érzi magát. Izrael hozzávetőleg 250 és 500 közötti (más becslések szerint inkább olyan 200 körüli) nukleáris robbanófejet birtokol, s ráadásul nem hajlandó eltűrni, hogy a térségben atom-hatalmát más állam kiegyensúlyozza. (Az izraeli atomprogram – elsősorban francia segítséggel – még 1958-ban indult és az ország méretéhez és népességéhez képest elképesztő arzenál előállítására volt képes.)

Mivel Izrael vezetése a meglepetésszerű katonai támadásokat külpolitikája egyik eszközeként viszonylag gyakran használta, nem teljesen magyarázhatatlan az irániak paranoiája. Persze Izrael nem támadna első csapásként atomfegyverekkel, de egy iszlám vallási fanatizmustól és antiszemitizmustól áthatott országban ezt nehéz a lakossággal megértetni, s al-Khamenei Ajatollah illetve Ahmedinezsad elnök nem is nagyon fárasztja magát a kérdés megmagyarázásával… Megelégszenek azzal, hogy ha a gyauroknak van atomfegyverük, akkor nekik is kell, és kész! Persze a kölcsönös bizalmat az sem segíti, hogy pár-havonta felrobbantanak egy-egy iráni atomtudóst… Az izraeli sajtó szerint nem kizárható, hogy Izrael is közrejátszott hasonló merényletekben.

Itt lépnek be a játékba Izrael irracionális félelmei. A zsidó állam, bármennyire is hihetetlen, fenyegetve érzi magát Irán részéről. Kicsit olyan mintha Wladimir Klitschko attól tartana, hogy Kovács István “Kokó” megveri, de attól még a félelem valódi.

Az USA, mint nagy testvér lép fel, nem feltétlenül azért mert Izrael képtelen lenne megvédeni magát (sőt), sokkal inkább azért, mert Irán alatt olaj van de azért is, mert Amerikában választási év van és Obama (legalább) ezen a kérdésen nem akar szavazatokat veszteni.

De miféle érdeke vagy haszna van ebből a kialakuló felfordulásból az EU-nak?! Nem elég a vén kontinensen dühöngő adóság-válság, a kéthetente leminősítődés, az erősödő szélsőség és idegengyűlölet, az arab világgal Szíria és Líbia témájában már most is komplikálódó viszony, Törökország megundorodása a nagy európai “legyünkegyüttől”, Oroszország erősödése, a szélsőséges baloldal/jobboldal erősödése, az olajár emelkedése, a klímaváltozás következményei, az általános döntésképtelenség, most még egy vesztes háború is kell a nyakunkba?!

Iránnal szemben Európának csak vesztenivalója van. Már most veszítünk: holnaptól talán azért lesz drágább az üzemanyag, mert nem onnan vesszük ahol olcsón adják. Veszítünk gazdaságilag, mert az egyre kevesebb Iránnal üzletelő európai céget egyre több kínai és indiai cég fogja felváltani. Mi, európaiak, megmaradunk a magas morális mércénél és közben csődbe megyünk, míg India-jellegű pszeudo-demokráciák és Kína, egy vérengző és kegyetlen diktatúra megerősödnek.

Egy Irak-stílusú hangulatkeltéssel megalapozott háborúhoz adja Európa a nevét, ha tovább ragaszkodik Irán szankcionálásához, ami gyorsan komplikálódhat. Az oroszok már tisztázták, hogy Irán letámadása “katasztrófális” következményekkel járhat, és nem kizárt, hogy a kb. 74.000.000 lakosú Irán Iraknál (melynek népessége kb. fele annyi) keményebb ellenfélnek bizonyul, nem utolsó sorban azért mert lakossága vallásilag homogén (nincs meg az iraki síta-szunnita ellentét) és államfője, de legfőképpen teokratikus államrendje a lakosság tömeges támogatásának örvend.

Közben atom-célpont lesz az európai fővárosokból az irániak számára s az oroszok még jobban megpakolják Kalinyingrádot stratégiai ballisztikus rakétákkal, melyeket szintén ránk céloznak, mert attól félnek, nehogy Irán után ők következzenek…

Ez már rég nem Raed Arafat lemondásáról, a rohammentő-szolgálat (SMURD) vagy a csődös egészségügy újjászervezéséről szól. A politikailag mozgósított csőcseléknek egyetlen célja van: az államfő és a kormány mihamarabbi megbuktatása.

A sürgősség oka érthető: az USL koalíció baloldali-jobboldali szörnyszüleményének népszerűsége csökkent a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint… Egyre többen látnak át a steril politikai szólamokon és ébrednek rá, hogy a mostani kormányzásnál csak rosszabb jöhet, s a proletárdiktatúra haladó eszméit valló Ponta és Antonescu nem biztos, hogy kívánatosak az ország élére.

Az USL éppen ezért mozgósította már most szimpatizánsai kemény magját. Bár a megmozdulás engedély nélkül zajlott, a szervezők meglepő merészségét a fővárosi csendőrség nem torolta meg. Kezdetben szarvasmarhákat meghazudtoló béketűréssel állták körbe csendőrök a felheccelt aktivistákat s nem oszlatták fel a törvénytelen megmozdulást, bár mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az erőszakos cselekményekbe torkollik. Végül a rendfenntartó erők nevetséges macska-egér játékba kezdtek a tüntetőkkel. Sehol egy lovasroham, fejre lőtt gumitöltény, vízágyú…

A csendőrség tudatos passzivitása az 1999-es helyzetet idézi, amikor a Kőszén Hajnalcsillaga, Miron Cosma bányászvezér, (akit később egy évtizednél hosszabb börtönbüntetésre ítéltek a demokratikus államrend erőszakos megdöntését célzó kísérleteiért), Románia legutóbbi nem-szocialista államfője és a kereszténydemokrata-parasztpárti kormánykoalíció ellen vezényelte bányászait.

A forgatókönyv annyiban különbözött, hogy a szocialista ellenzéknek akkor nem sikerült Bukarestből rendbontókat toborozni, ezért a Jil völgyében felhalmozott, félkatonai alakulatokhoz hasonló bányászhordákhoz kellett fordulnia.

A SMURD rohammentő-szolgálat átszervezésének margóján kirobbantott balhé ráadásul nem tűnik úgy mintha csillapodna… Sőt. Az ilyen, a hatóságok által hallgatólagosan támogatott, megmozdulások soha nem vezetnek jóra. Crin Antonescu ellenzéki vezér-ürü már meg is hirdetett egy nagygyűlést a zavargások katalizálására.

A következő napok érdekes esettanulmányt nyújthatnak arra miként képes egy szedett-vetett 1000 fős csőcselék (hatósági cinkossággal) megvalósítani azt, ami máshol pár-százezres békés tüntetések résztvevőinek sem jön össze…

UPDATE #1 (17.12.2011) – A “boszorkányok” szabadlábra helyezését elrendelő döntés indoklása kijelenti, hogy az “áldozat” Oana Zavoreanu tudta mit csinált és a gyanúsítottak nem követtek el jogi értelemben vett zsarolási bűncselekményt, vagyis a lentebb 4 nappal korábban bemutatott érvelés elméleti alapja kiállta a jogszolgáltatási rendszer próbáját.

Adott ugyanis, hogy pár táltos-asszonyt csalás és zsarolás vádjával őrizetbe vettek, lakhelyükön pedig házkutatást tartottak. (Az “Adevarul” egyik cikkében a témáról az utóbbi években felettébb szokatlan gyalázkodó/gyűlölködő hangnemben számol be, a varázslónőket köztörvényes bűnözőknek nevezve.) A vád ellenük többek között az, hogy “becsapták” Oana Zăvoreanu “dívát”, aki az utóbbi években kétes életviteléről, trágár beszólásairól és a Nagy Románia Párthoz fűződő kapcsolatáról vált híressé.

E boszorkányüldözést különösen súlyossá az teszi, hogy a felhozott vádak (csalás, zsarolás) jogilag egyáltalán nem állják meg a helyüket. A varázslónők a hatályos törvények értelmében esetleg adócsalást követhettek el, erről viszont a sajtóban alig esett szó.

Adott ugyanis, hogy Románia Büntetőtörvénykönyvének értelmében a zsarolás (194. cikk) a személy erőszakkal vagy fenyegetéssel történő kényszerítése arra, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön. A fenyegetésnek is van törvényi definíciója (193. cikk. 1. bek.), ez pedig arra a cselekményre utal amikor az elkövető az áldozat vagy családja ellen irányuló bűncselekmény vagy kártékony tett elkövetésével fenyegeti az áldozatot. E definíció értelmében a balszerencsével vagy akár megátkozással való fenyegetés sem büntetendő, mert nem bizonyíthatóan kártékony tett.

Egy gyakorlati példa: ha valaki azt hiszi magáról, hogy vámpír s megfenyegetjük, hogy leöntjük szentelt-vízzel, ha nem fizet nekünk X összeget, még nem követünk el fenyegetési zsarolási bűncselekményt, mert az “áldozat” babonás tévképzetét a jog nem veszi figyelembe csak a cselekmény bizonyíthatóan kártékony mivoltát. Ha a fenyegetés nem létezik, akkor pedig nem létezik zsarolás sem. Ilyen helyzetben a “vámpír” esetleg polgári pert indíthatna ellenünk melyben követelhetné a “tévedésből” nekünk kifizetett pénz visszatérítését.

Hasonló a helyzet a csalási bűncselekmény esetében is… A csalást a Büntetőtörvénykönyv 215. cikke értelmében egy valós tény hamisként vagy egy hamis tény valósként való bemutatásával lehet elkövetni (latinul supressio veri vagy suggestio falsi). Itt a probléma a “ténnyel” van, ugyanis az a tény aminek a valóságtartalma vitán felül van, márpedig ez esetben a boszorkányok varázserejének létezése egyaránt nem bizonyítható és nem is cáfolható, vagyis nem jogi értelemben vett tény.

A hatóságok ez esetben (implicit) azt állítják, hogy a természetfeletti jelenségekben való hitet kihasználva “csaltak ki” pénzt egyes “áldozatoktól”. Ilyen értelemben azonban csalási bűncselekménynek lehetne minősíteni minden felekezeti alapú gyűjtést, ahol az adakozó abban reménykedik, hogy Isten áldását vonja maga után jó cselekedete. Egy ilyen értelmezés azonban nem csupán a hívőket (és Istent) sértené de a vallásszabadsághoz való jogot is. Következésképpen, míg Oana Zavoreanu és társai önkéntesen fizettek a boszorkányoknak nem áll fenn csalási bűncselekmény sem.

Akkor miről is van itt szó? Egész egyszerűen boszorkányüldözésről… Kétes egzisztenciájú de bűnügyi értelemben véve ártatlan állampolgárok üldözéséről, vélhetően politikai okokból. A tegnap este az Antena 3 ugyanis arról számolt be, hogy egyes javasasszonyok bebocsátást kértek a Parlamentbe, hogy egy a tevékenységüket szabályozni hivatott törvényjavaslat beterjesztőjénél tiltakozzanak.

UPDATE #1:  Két hétbe tellett, míg a főárambeli sajtó megnézte kinek a kultuszát is építik. Aki kíváncsi Steve Jobs árnyoldalára olvassa el ezt a cikket.

A már említett 1997. év az Apple cégen belül változásokat hozott: röviddel visszatérése után, Jobs megszüntette a vállalat minden adakozási programját, melyeket az ö vezetése alatt, de később sem, indítottak újra. Pár hónappal ezelőtt például a New York Times egyik cikkében sokadjára tették szóvá a cégvezető, mint Amerika 42. leggazdagabb embere, averzióját az adakozással szemben.

A fukarság egymagában jellemhiba (Jobs az 1970-es években, indiai tartózkodásakor áttért a buddhizmusra, ezért vele szemben az elvárási szint eleve magasabb kéne legyen) de jelenleg az IT iparág minden más vállalatát a társadalmi érzékenység jellemzi… A töretlen gazdasági sikerű Apple-nél ilyen körülmények között nyíltan adakozásellenes cégpolitikát folytatni egyenértékű a jótékonyság mint erény megtagadásával. Adakozás ügyben magánvagyonával kapcsolatban is hasonló álláspontra helyezkedett: nem is beszélt jótékonykodásról…

(Elmaradt) gesztusaival Jobs egyértelműen a rabló-bárók kategóriájába sorolta be magát, mégis kultusz épül ki körülötte… Ennek mechanizmusa pedig akár esettanulmány is lehetne az információs társadalom csordaszellemének működéséről és a dezinformálás, az image-építés művészetéről, különösen, ha az elektronikus sajtó fordított időrendben beszámol a reakciókról.

1. Kezdjük az elején: meghalt Steve Jobs. Ez halandók körében nem mondható szokatlan fejlemények.
2. Az Apple kiad egy sajtóközleményt, mely egyben Steve Jobs kultuszának első leirata is. Ebben ez elhunyt cégvezetőt “látnoknak” és “zseninek”, szellemét az Apple alapjának nevezik. Kész is a legenda: Jobs az országépítő, az államalapító lélektani archetípusába kerül beillesztésre, ezen túl ennek megfelelően kell tisztelni és hódolni emlékének.
3. A közlemény az Apple Törzsnek (iPod, iPad, iPhone rajongóknak) is jelzi, hogy vezérük halott és kezdődhet a gyász. Sztálin korában a diktátor koporsóját virághegyek lepték el, az Internet korában a twittert és facebook-ot lepik el üzenethegyek.
4. Az egyre növekvő hullámhoz hozzátesz “becsületes” vetélytársak nyilatkozatainak sora is (példánkban Bill Gates).
5. A témát felkapja a technológiai sajtó és méltatja az üzletembert olyasvalami forradalmasításáért melynek a kifejlesztését csak vasököllel felügyelte.
6. Végül már a politikum is hasznot akar húzni a kiépülő kultuszból, és (Barack Obama és Dimitrij Medvegyev) államfők is méltatják.

Mindeközben nem áll le senki, hogy meggondolja, milyen erények, milyen személyi érdemek vezettek a sikerhez melyet órákon belül a kultusz vált fel.

A fenti kis esettanulmány egy aggasztó következtetéshez vezet: az információáramlás manipulálásával bármilyen érdemtelen de kellően közismert és ajnározott egyénből hőst vagy akár szentet lehet faragni akit a tömegek jószántukból rajonganak körbe, még jelenkorunkban is. Csak e tanulság teljes átérzésével lehet rájönni arra a hatásmechanizmusra mely által a történelem érdemteleneit, sok esetben diktátorokat és tömeggyilkosokat emel magaslatra emlékezetében a kollektív öntudat.

A csel a vártnál is jobban sült el. Már tegnap este bekapta a csalit a Wall Street Journal és később a Bloomberg is, így a bankár minden valószínűség szerint belépett a nagy-kategóriás piacmanipulátorok elit klubjába. A kimondhatatlan nevű illető húzásával egyenesen Soros György babérjaira tör aki 1992-ben úgy játszott a Világ fizetőeszközeivel, mint egy kétéves a legóval.

Jómagam nem vagyok közgazdász, a cikk gazdaságpolitikai tartalmát ezért “tudományosan” nem szeretném véleményezni. Akadt jópár olyan rész is benne amivel egyet lehet érteni (sőt), de olyan is amivel nem. Amivel viszont végképp nem lehet egyetérteni a cikkel kapcsolatban az szerző nyílt álnoksága: a Budapesti Értéktőzsde volt vezérigazgatója ugyan megemlítette korábbi tisztségét, csak azt nem, hogy a BÉT tulajdonosai között jelentős arányban szerepelnek közvetve (a CEESEG Ag-n keresztül) és közvetlenül is osztrák bankok, a magyar kormány gazdaságpolitikájának vesztesei.

Cikkében a szerző többek között ezt írja: “(…) mindenki tudja, hogy az az ország ahol a kormányfő reggeli közben kitalálja, aznap éppen melyik gazdasági szereplőtől fog valamit elvenni, amit aztán a parlament ebédre már alkotmányba is foglal, hogy a köztársasági elnök még aznap a vacsora előtt alá is írja és kihirdesse, az a befektetők szemében egy elkerülendő banánköztársaság.” Miért lenne banánköztársaság egy állam, ahol nem kell a Fülesbaglyok Szabad Szakszervezetének a beleegyezését is megszerezni a válságkezelés megvalósításához, amely demokratikusan és hatékonyan kormányozható egyszerre?

A “banánköztársaság” fogalmát O. Henry amerikai regényíró találta ki, Cabbages and Kings c. regényében, ahol egy Magyarország mostani helyzetéhez igencsak hasonló állapotú, a külföldi nagytőkének határtalanul kitett államra utalt vele. Azért “banánköztársaság” mert a nagytőkés gyarmatosítás a gyümölcsültetvényeket működtető vállalatokon keresztül valósult meg… Ilyen értelemben Magyarország már most banánköztársaság mert a külföldi tőke politikai befolyásának, a rossz reklámnak és a célzatos hecckampányoknak köszönhetően minden röpirat megingatja az ország és fizetőeszköze, újabban pedig már egész Európa stabilitását.

Maga a cikk nem valami nagy szám, a Magyarországon folyó “vihar a biliben” című folyamregény legújabb fejezete, melyben az utóbbi években megtollasodott egyik nyugati pénzintézet szószólója “méltatja” a kormány gazdaságpolitikáját. Amit a világ gazdasági sajtója felkapott nem a részrehajló, olykor a jó ízlést is sértően igaztalanul érvelő röpirat, hanem az azt felvezető “robbanófej”, az apokaliptikus jóslat. A csalival együtt viszont lenyelték a horgot, az úszót, a zsinórt és a horgászbotot is…

The governments of the Netherlands and Finland gave in to domestic pressure (with German and French connivance) and vetoed the accession of Romania and Bulgaria to the Schengen area. Comments made by Jerzy Miller, minister of the interior of Poland, regarding the failed vote included talk of broken promises and the lack of trust between the member states. His words may well be of historic value in a few years’ time because it might take at least that long before the Scehngen accession of the Romania and Bulgaria (the states now condemned to the wear the dunce’s hat), may once again be put on the official agenda.

The stated reason of the veto was the allegedly slow pace of reforms in the Romanian and Bulgarian justice system as well as the high rate of corruption. But these are just transparent pretexts... If the Dutch and Finnish parties honestly had objections regarding corruption and slow reforms, they could have asked for the application of the safeguards specific to the Mechanism of Cooperation and Verification to which Romania and Bulgaria are subject, and which would have led to the suspension of certain EU rights for these countries. This, however, would have required procedures according to EU law as well as the identification of genuine shortcomings and real debate. In matters of Schengen accession the fight against corruption wasn’t even a criteria and the forced linkage between the two issues was only brought into the debate due to pressure from the French-German axis, in this spring’s discussions. The Dutch and the Finns in fact used this occasion to strike Romania and Bulgaria where it hurt the most and the fastest by vetoing the Scehngen accession. By doing so, they wiped their feet into the general principle of legality of punishment, because the conduct of the punished states had no legal link whatsoever with the penalty applied to them, especially since in April of this year it was already declared that Romania and Bulgaria fully satisfy the technical (i.e. the only) criteria for Schengen accession.

The real problem of the Dutch and Finns is in fact obvious: they’re not made of wood so from time to time they too display a “healthy” amount of xenophobia when they sight people of another color, language or culture. For example let me not comment on the Party of Real Finns which recently rose to power in Finland… It’s interesting to note here, that most illegal immigrants do not cross the border to the EU from the direction of Romania or Bulgaria, but from Greece (upwards of 80% of the total number), which has been a member of the Shengen Area for a very long time. Data for this year now place these numbers at around 90% of the total.

To add insult to injury the two vetoing “small powers” also gave a good boot to the other main principle of the EU according to which integration must be constant. Due to this, the (legally unjustified) postponement of Romanian and Bulgarian accession to a time that is as yet to be determined may well lead to a domino-effect of disintegration. Romania has already put some economic countermeasures in place such as the systematic controls imposed on Dutch flower and seed shipments or mentioning Dutch-Romanian enterprises as hotbeds of as tax evasion.

It wouldn’t be so hard to imagine a scenario in which Romania and Bulgaria (both with religious Eastern-Orthodox majority) would veto the impending EU accession of (a majority Catholic) Croatia so as to allow Serbia to catch up to its neighbor in the Balkans during the accession process. (This step should already have been taken during the spring when the first unjustified attacks on Romanian and Bulgarian Schengen accession were made).

Now, I’m not saying that there isn’t any corruption in Romania (there is, and it takes up some forms which aren’t even known elsewhere) but the solution to this problem is not wholesale humiliation of the entire country because this only empowers the corrupt and the populists (the two categories often overlap).

As for the lie which the West would call “the fight against corruption” in which success is measured in the number of condemned politicians, I rather not say anything for fear of uttering a comprehensive set of expletives to circumscribe this kind of attitude… Let’s just say that you can’t fight corruption with Stalinist head-quotas.

P.S. This post is a loose translation of my previous one entitled “Szélmalomharc” and which appeared in Hungarian, on the 22nd of September 2011.

Hollandia és Finnország kormányai, engedve a belpolitikai nyomásnak (francia és német cinkossággal), megvétózták Románia és Bulgária a schengeni övezethez való csatlakozását. Jerzy Miller lengyel belügyminiszter mondatai a történtek kapcsán, melyekben megszegett ígéretekről és a tagállamok közötti bizalom hiányáról beszélt akár történelmi jelentőségűek lehetnek majd, néhány év távlatából, ugyanis akár ennyi (vagy bármennyi) idő is eltelhet mielőtt a szégyenpadba suvasztott román és bolgár állam schengeni csatlakozása újra napirendre kerül.

A vétó állítólagos indoka a romániai és bolgár jogszolgáltatási rendszer reformjának lassú menete valamint a korrupció volt. De ez csak átlátszó ürügy… Ha valóban a korrupcióval vagy a reformok elmaradásával lenne gondja a két államnak kérhették volna Romániával és Bulgáriával szemben az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusban foglalt szankciók, az úgynevezett védzáradékok aktiválását ami egyes uniós jogok felfüggesztésével járta volna. Ez viszont a közösségi jognak megfelelő eljárásokat és konkrétan kifogásolható elmaradások azonosítását és megvitatását feltételezte volna. Schengeni témában ugyanis a korrupció elleni harc nem volt kritérium s csak a német-francia tengely nyomására vetődött fel először a két dolog erőltetett összekötése, az idei év elején. A hollandok és finnek voltaképpen oda csaptak ahol gyorsabban és jobban fáj: megvétózták a határmentes övezetbe való belépést. Ezzel a büntetés törvényességének általános jogelvébe törölték bele a lábukat, ugyanis a megtorolt magatartásnak semmi jogi köze az alkalmazott büntetéshez, különösen, hogy már idén áprilisban kijelentették: Románia és Bulgária a technikai (vagyis az egyetlen) feltételt a schengeni csatlakozáshoz, teljesítette.

A hollandok és finnek baja máskülönben nyilvánvaló: ők sincsenek fából és olykor bennük is fellángol a Nyugaton egyre szalonképesebb “egészséges” idegengyűlölet akárhányszor más bőrszinű és nyelvű, keleti kultúrájú embert látnak. A finneknél hatalomra került Igazi Finnek Pártját például hadd ne minősítsem… Érdekes különben itt megjegyezni, hogy a legtöbb törvénytelen bevándorló nem Romániából vagy Bulgáriából, hanem éppen Görögországból jut Európába (az összlétszám 80%-a), úgy, hogy az illető állam a schengeni övezetnek időtlen idők óta tagja. Idei adatok már 90%-ra teszik a görög határt törvénytelenül átlépők arányát az európai illegális bevándorlókból…

Az igazságtalanságot tetézi, hogy a két vétózó “kishatalom” lábbal illette az EU másik legfontosabb elvét is, mely szerint az integrációnak folyamatosnak kell lennie. A román és bolgár csatlakozás határozatlan időre történő (jogszerűtlen) elhalasztása emiatt könnyen vezethet egy dezintegrációs dominó-effektushoz. Románia már megtett egyes gazdasági ellenlépéseket, mint a holland virág és vetőmagszállítmányok szisztematikus átvizsgálása és a holland-román vállalkozások és az adócsalás egy lapon való emlegetése.

Nem lenne nehéz elképzelni azt sem, ha (az ortodox többségű Románia és Bulgária) megvétózná (a katolikus többségű) Horvátország uniós csatlakozását, hogy Szerbia is beérhesse balkáni szomszédját a csatlakozási folyamatban. (Ezt a lépést már a tavasszal, a schengeni témában történt első jogtalan szemétkedések idején meg kellett volna tenni).

Nem azt állítom, hogy Romániában nincs korrupció (van, bőven, még olyan faja is mit fel sem térképeztek) de arra nem a jogellenes pellengérezés a megoldás, mert ezzel csak a korruptak és jogállam-ellenes populisták (a két kategória átfedi egymást) alá adják a lovat.

Arról a hazugságról pedig ami alatt a nyugatiak a korrupcióellenes harcot értik és aminek sikerét az elítélt politikusok számában szeretnék mérni ne beszéljünk, mert jogászhoz méltatlan szavakat kéne használjak, hogy ezt a fajta hozzáállást minősítsem… Maradjunk annyiban, hogy sztálinista fejkvótákkal nem lehet a korrupció ellen harcolni…

Az elmúlt hét utolsó két napján a Világ tőzsdéi 2009 óta nem látott szabadesésbe kezdtek, az USA szuverén hitelminősítését a Standard and Poor’s leértékelte (AAA)-ról (AA+)-ra mire válaszul Kína, a feltörekvő behemót diktatúra egy hadüzenettel felérő hangnemű nyilatkozatban figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy hagyja abba a hitelből élést és számolja fel “túlduzzasztott jóléti rendszerét”… (Az USA-ban nincs állami nyugdíj- vagy egészségbiztosítás, de még minimálbér vagy munkatörvénykönyv sem).

Hétfőtől új világ (vagy legalábbis új világgazdaság) kezdődhet, és hogy milyen lesz azt még senki nem tudja. A Standard and Poor’s döntése azonban már történelem. Következményeitől függően akár a nyugati kultúra világméretű dominanciájának végét is jelentheti, és ahogyan a történelem ismerői ezt tudják, ilyenkor jaj a legyőzötteknek…

A nemzetközi hitelminősítők, mint a S and P vagy a Moody’s, melyek a válság kialakulásáért közvetlenül felelősek (mivel a felgyűlt kockázatokat észre sem vették) 2008 óta a a világgazdaság fúriái. Országok és nemzetek sorsának szálait alaposan összekuszáló, a demokratikus szabadságokon és a kapitalista gazdaságon élősködő vállalatok.

Míg például a most felemelkedő Kínában polgárjogi aktivistákat ítélnek börtönre vagy halálra mert valamit mondtak vagy leírtak, addig ezek a cégek egész nemzetek felett mondanak ítéletet: “ma elbukik Bulgária, mert nem újította meg velünk a szerződését” gondolta a Moody’s és 2010 tavaszán azon nyomban a szerződés elutasítása után le is pontozta a balkáni államot.

Portugáliában a jobboldali kormány hivatalba lépése után pár nappal a hitelminősítők a “rétinget”, politikai üzentként talán, a bóvli kategóriáig süllyesztették.

Ami most történt viszont már több a soknál: az USA leminősítése már az emberiség általános érdekeit sérti elsősorban azért, mert vérengző diktatúrák tetszeleghetnek azzal, hogy ők (talán az elterjedt rabszolgamunka miatt?) “stabilabb” gazdasággal bírnak mint a nyugat, másodsorban pedig azért mert gazdasági hatalmuk a mostaninál is nagyobbra nőhet.

Az amerikai hegemónia sem hozta el a világbéke korát (sőt). De ennél csak rosszabb jöhet. Kína nemzetközi agresszor, mely sérelem nélkül támad és melynek nemzeti kultúrája az irgalmatlanságra épül. Ha egy-két réting-ügynökség miatt e szörnyeteg rászabadul a Világra, az mindenkinek csak rosszat jelenthet.

Amikor a terrorcselekményről az első hírek napvilágot láttak mindenki muszlimokat sejtett az események mögött. Norvégiában ugyebár újra-publikálták a dániai Mohamed-karikatúrákat… Mégsem ez volt a helyzet. Hihetetlennek tűnik, de egyre nyilvánvalóbb, hogy a merényletek egy (vagy pár) európai őrült cselekedetei.

A sajtó, a gyanúsított beteg elméjével van elfoglalva, Norvégia pedig a nemzeti gyásszal, miközben egyre több országban egyre hangosabban dől össze az “európai álom”. A problémát nem is annyira a magányos bolondok jelentik, bár ők is egyre többen vannak, sokkal inkább a nacionalizmus ideológiai reneszánsza, melyhez sok faktor egyszerre járul hozzá.

Ezek közül az európai konzervatív politikai elit pozíciókeresése a legelső. A kontinens három legnagyobb államának jobboldali állam- illetve kormányfői (Merkel, Sarkozy és Cameron) az elmúlt hónapokban azt a nézetet propagálták, miszerint a multikulturalizmus elbukott, a kisebbségeknek pedig feltétel nélkül alkalmazkodniuk kell a többség akaratához. Ennek két azonnali hatása lett: a szélsőséges érzelmeket tápláló “mosdatlan tömegek”, a politikai számításnak megfelelően vezetőik megnyilvánulásaiban saját nézeteik visszaigazolását látták, az európai muszlim közösség pedig a korábbinál is jobban elidegenedett többségi környezetétől.

A jobboldali nézetek főáramba átemelésének késleltetett hatásai a norvégiai események. De a háttérben más, mélyebben ható folyamatok is mozgásban vannak. Nyugat-Európában egyre inkább dühöng a szélsőjobb ideológia. Nem a “régi”, pártállami formáját ölti, ezért nehezebb észrevenni, de jelen van…

Egyfajta csendes forradalom zajlik: az Internet végtelen virtuális terében nincs szükség utcai pártharcosokra mint a weimari Németországban. Az utcák helyét átvették a weboldalak ahol gátlástalan (jobb- és baloldali) véleményvezérek “kommentelők” hadait viszik harcba minden percben.

Nincs szükség székházakra sem, mint a mindent jelentő Párt idegközpontjára; ott van helyettük a Skype, ahol az aktivisták nyugodtan megbeszélhetik világuralmi terveiket, mentesen józanabb “párttársak” vagy idegen bekiabálók ellenvéleményétől. Az Internet buborékokra osztja a társadalmat: párhuzamos halmazokra melyek tagjai nem találkoznak… Egy ilyen, igen szűk, buborékban élt Anders Behring Breivik is… Szélsőséges gyűlöletét cinkosai és (a facebook szerint) 2000 vele egy hullámhosszon levő barátja csiszolta olyan élesre, hogy ilyesmire vetemedett. Léteznek egyfajta “párhuzamos univerzumok”, tele borzalmakkal, melyekről az átlagpolgár nem tud, de amik ott vannak, és ominózusan növekszene…

Egy másik aggasztó jelenség, mely egyre erősebb hátszelet biztosít a szélsőségeseknek a különböző (titkos/zárt) életmód-mozgalmak széleskörű elterjedése. Ezek is számtalan párhuzamos univerzumot képeznek, melyeken belül hátborzongató nézetek terjednek. A nyilvánossággal járó gátlások kiiktatása nagy veszélyt rejt magában… A merénylő korábban szabadkőműves volt (igaz onnan kirakták nézetei miatt), utóbb templomos lovagnak minősítette át magát. Talán nincs egyedül ebben az újfent népszerű “lovagrendben”.

Az olyan szimbolikus de visszatetsző gesztusok mint Rudolf Hess (a náci Németország valamikori második embere) sírjának múlt heti megsemmisítése és maradványainak tengerbe szórása teljesen hatástalanok ezekkel az új tendenciákkal szemben. Mintha bogánccsal dobálnák a támadó rinocéroszt. A szélsőjobb vastag bőréről az ilyesmi visszapattan, míg azok a folyamatok melyek a javukra dolgoznak egyre erősödnek…

A globalizáció eredményeként a társadalom nem csupán rétegződik hanem fragmentálódik is. Ennek hatására a vallási, ideológiai és életmód-mozgalmakhoz való tartozás lassan olyan erős identitáskérdéssé válik, mint a XIX. század folyamán a nemzeti hovatartozás. A “mások” gyűlölete (ahol a “mások” a lehető legváltozatosabban meghatározott fogalmi kör) e fragmentálódás velejárója…

Nyilván a folyamat eredménye a névlegesen gazdasági indíttatású xenofóbia, melynek oltárán éppen az európai ideált égetik el. Dánia egyoldalúan “kilépett” a Schengeni Övezetből és visszavezette a határellenőrzést, Spanyolországban készülnek a romániai eperszedők kipakolására. Eközben Románia és Bulgária schengeni csatlakozását Hollandia és Franciaország mellett Németország is megtorpedózta, állítólag a jogszolgáltatás hazai elégtelenségei miatt, gyakorlatilag a szélsőjobbnak való újabb tetszelgés kedvéért. Le Pen lányának francia elnöki ambíciói már csak a hab a tortán…

A Nyugat konzervatív politikusai ahelyett, hogy szembeszállnának az erősödő jobboldali populizmussal, igyekszenek meglovagolni a hullámot. Tudhatnák, hogy szökőáron nem lehet szörfözni.

Nyugat-Európa szerte kezd kialakulni az a politikai képlet mely a náci pártot a weimari Németország élére segítette: erős (jobb- és baloldali) populista áramlatok melyek következtében a hatalmon levő konzervatív elit a számára előnyösebb jobboldali népakarathoz igazodva próbál nyeregben maradni. Persze a népakarat egy idő után elsodorja az elit józanabb tagjait. Innentől jönnek majd az igazi borzalmak.

Ez az ország ahol mindenki aktívan irigyli felebarátja mindenét. Ezen nem lehet segíteni; olyan kulturális métely mint másutt a nők megkövezése… De azért mégsem illik ennyire csontig benyalni e mentalitás követőinek és törvényt alkotni arról, hogy akinek vagyona van és nem tudja bizonyítani miből attól ezt el kell azt kobozni…

Így volt ez már az átkosban is: ha valaki nem volt jó kapcsolatban az állambiztonsággal, de nem értett egyet “a szegénység egyenlő megosztásával” sem, arra a törvénytelen vagyonszerzés alapján egyhamar rászálltak, és ahogy lehetett megnyomorították Ilyesmi történhet az új elkobzási törvény miatt is: politikai alapon zajló büntetőjogi meghurcolás.

Nem mintha sajnálnám Becali, Columbeanu, Patriciu, Videanu, és társaik vagyonát, de ez a törvény rájuk már úgysem fog vonatkozni (nem lehet ugyanis visszaható), ráadásul e megközelítés a jogállamiság egyes alappilléreit is veszélyeztetné.

Az  általános elkobzás (értsd. olyan javak elkobzása melyeket egy specifikus bűncselekmény elkövetéséhez nem használtak fel és nem is bizonyítható, hogy bűncselekményből származnak, de melyek birtoklását a tulajdonos nem tudja igazolni)  bevezetése három lehetséges célt szolgál: az első a politikai ellenfelekkel való leszámolás meggyorsítása a választások előtt, ahol a PD-L olyan zakót kap majd, amilyent falusi meccseken a bíró szokott. A második a Schengeni Övezethez való csatlakozás meggyorsítása, amivel választások előtt jót lehetne dicsekedni, de ami nem következik be mielőtt az európai “uraknak” egy két fejet lándzsahegyen át nem nyújtanak. A harmadik a népítéletre hajlamos, populista demagógiának bedőlő szélsőséges tömegek megkörnyékezése.

Alkalmazásában a szabály csak a politikailag védtelen kisemberek tönkretételére lesz felhasználva, ahogyan elődje, a kommunizmus idején alkalmazott 18/1968. sz. Törvény is. Sokat mond, hogy ez utóbbi szabály egy kis részét (!) az Alkotmánybíróság 1996-ban alkotmányellenesnek nyilvánította, majd, a 115/1996 sz. Tv. 40. cikkében a jogalkotó az egészet eltörölte mert összeegyeztethetetlen volt az akkor kialakuló jogállamisággal.

A kormány, július 6.-i ülésén hagyta jóvá az új vagyonelkobzási törvény tervezetét. A beterjesztő Igazságügyi Minisztérium indoklása szerint egy európai normához való igazodás volt a cél. Ez pofátlan hazugság: a norma amit felhoznak, az Európai Tanács 2005/212/IB kerethatározata, a “bűncselekményekből származó jövedelem” (gazdasági haszon) elkobzásáról, melynek lényege különös elkobzás (“confiscare specială”) címszó alatt már réges-régen szerepel a romániai Btk. 118. cikkében.

Itt jogharmonizációra nem volt szükség! Ha a vádhatóság bizonyítani tudja, hogy a javak a bűncselekményből származnak, azokat (vagy ellenértéküket) most is gond nélkül el lehet kobozni. A baj eddig is csak az volt, hogy a vádhatóság alukált a fülén, miközben kétes emberek mesés vagyonokra tettek szert, átlagpolgár számára elfogadhatatlan módszerekkel… Már nem létezik törvényes módszer e vagyonok visszamenőleges “felülvizsgálatára”, s ezért, pótcselekvésből kitalálták az általános vagyonelkobzás ötletét, mert az állítólag egybeesik az emberek “igazságérzetével” (erre a “népi” igazságérzetre a legelvetemültebb önkényuralmi intézkedések előtt szokás általában hivatkozni).

Mint az a témában írtakból kitűnik, itt azon javak elkobzásáról lesz szó, amikről nem bizonyítható, hogy bűncselekményből származtak, de ezek törvényes származása sem. És itt jön be az ártatlanság és a törvényes vagyonszerzés vélelme (mindkettő alkotmányi szinten szabályozva) amit a jogalkotó ez esetben figyelmen kívül hagy.

A vádlott e vélelmeknek megfelelően nem kényszeríthető arra, hogy az ártatlanságát és vagyonának törvényes megszerzését bizonyítsa. Ha ugyanis, ahogy azt az Igazságügyi Minisztérium szeretné, maga a polgár kell bebizonyítsa ártatlanságát és törvényes magatartását, az régen rossz…

“A törvény olyan mint egy sorompó: a kutyakölykök átszaladnak alatta, a nagykutyák átugranak felette, csak a barmok állnak meg előtte” tartja a román népi bölcsesség. Újabban ez kiegészül azzal, hogy e sorompót barmok kezelik…