Steve Jobs halálhírére valóságos szimpátiatüntetés vette kezdetét az interneten. Már-már úgy gyászolják mint 1997-ben Diana hercegnőt… Pedig Jobs köztudottan keveset tett az emberiségért (nyilvánosan  közismert adakozásellenes álláspontja), csupán kegyetlen hatékonysággal töltötte be cégvezetői munkakörét. Személyi kultuszának ilyen gyors kiépülése jelenkorunk “információs társadalmának” erősödő törzsi jellegét és aggasztó befolyásolhatóságát bizonyítja.

UPDATE #1:  Két hétbe tellett, míg a főárambeli sajtó megnézte kinek a kultuszát is építik. Aki kíváncsi Steve Jobs árnyoldalára olvassa el ezt a cikket.

A már említett 1997. év az Apple cégen belül változásokat hozott: röviddel visszatérése után, Jobs megszüntette a vállalat minden adakozási programját, melyeket az ö vezetése alatt, de később sem, indítottak újra. Pár hónappal ezelőtt például a New York Times egyik cikkében sokadjára tették szóvá a cégvezető, mint Amerika 42. leggazdagabb embere, averzióját az adakozással szemben.

A fukarság egymagában jellemhiba (Jobs az 1970-es években, indiai tartózkodásakor áttért a buddhizmusra, ezért vele szemben az elvárási szint eleve magasabb kéne legyen) de jelenleg az IT iparág minden más vállalatát a társadalmi érzékenység jellemzi… A töretlen gazdasági sikerű Apple-nél ilyen körülmények között nyíltan adakozásellenes cégpolitikát folytatni egyenértékű a jótékonyság mint erény megtagadásával. Adakozás ügyben magánvagyonával kapcsolatban is hasonló álláspontra helyezkedett: nem is beszélt jótékonykodásról…

(Elmaradt) gesztusaival Jobs egyértelműen a rabló-bárók kategóriájába sorolta be magát, mégis kultusz épül ki körülötte… Ennek mechanizmusa pedig akár esettanulmány is lehetne az információs társadalom csordaszellemének működéséről és a dezinformálás, az image-építés művészetéről, különösen, ha az elektronikus sajtó fordított időrendben beszámol a reakciókról.

  1. Kezdjük az elején: meghalt Steve Jobs. Ez halandók körében nem mondható szokatlan fejlemények.
  2. Az Apple kiad egy sajtóközleményt, mely egyben Steve Jobs kultuszának első leirata is. Ebben ez elhunyt cégvezetőt “látnoknak” és “zseninek”, szellemét az Apple alapjának nevezik. Kész is a legenda: Jobs az országépítő, az államalapító lélektani archetípusába kerül beillesztésre, ezen túl ennek megfelelően kell tisztelni és hódolni emlékének.
  3. A közlemény az Apple Törzsnek (iPod, iPad, iPhone rajongóknak) is jelzi, hogy vezérük halott és kezdődhet a gyász. Sztálin korában a diktátor koporsóját virághegyek lepték el, az Internet korában a twittert és facebook-ot lepik el üzenethegyek.
  4. Az egyre növekvő hullámhoz hozzátesz “becsületes” vetélytársak nyilatkozatainak sora is (példánkban Bill Gates).
  5. A témát felkapja a technológiai sajtó és méltatja az üzletembert olyasvalami forradalmasításáért melynek a kifejlesztését csak vasököllel felügyelte.
  6. Végül már a politikum is hasznot akar húzni a kiépülő kultuszból, és (Barack Obama és Dimitrij Medvegyev) államfők is méltatják.

Mindeközben nem áll le senki, hogy meggondolja, milyen erények, milyen személyi érdemek vezettek a sikerhez melyet órákon belül a kultusz vált fel.

A fenti kis esettanulmány egy aggasztó következtetéshez vezet: az információáramlás manipulálásával bármilyen érdemtelen de kellően közismert és ajnározott egyénből hőst vagy akár szentet lehet faragni akit a tömegek jószántukból rajonganak körbe, még jelenkorunkban is. Csak e tanulság teljes átérzésével lehet rájönni arra a hatásmechanizmusra mely által a történelem érdemteleneit, sok esetben diktátorokat és tömeggyilkosokat emel magaslatra emlékezetében a kollektív öntudat.