A múlt pénteki norvégiai rémtettek sajnálatosan előreláthatóak voltak. A Nyugat-európai “főárambeli” politikum szélső-jobbra tolódásának, a multikulturalizmus fennhangon tagadásának és a velejáró egyre nyíltabb xenofóbiának csak ilyen (és rosszabb) eredményei lesznek.
Amikor a terrorcselekményről az első hírek napvilágot láttak mindenki muszlimokat sejtett az események mögött. Norvégiában ugyebár újra-publikálták a dániai Mohamed-karikatúrákat… Mégsem ez volt a helyzet. Hihetetlennek tűnik, de egyre nyilvánvalóbb, hogy a merényletek egy (vagy pár) európai őrült cselekedetei.
A sajtó, a gyanúsított beteg elméjével van elfoglalva, Norvégia pedig a nemzeti gyásszal, miközben egyre több országban egyre hangosabban dől össze az “európai álom”. A problémát nem is annyira a magányos bolondok jelentik, bár ők is egyre többen vannak, sokkal inkább a nacionalizmus ideológiai reneszánsza, melyhez sok faktor egyszerre járul hozzá.
Ezek közül az európai konzervatív politikai elit pozíciókeresése a legelső. A kontinens három legnagyobb államának jobboldali állam- illetve kormányfői (Merkel, Sarkozy és Cameron) az elmúlt hónapokban azt a nézetet propagálták, miszerint a multikulturalizmus elbukott, a kisebbségeknek pedig feltétel nélkül alkalmazkodniuk kell a többség akaratához. Ennek két azonnali hatása lett: a szélsőséges érzelmeket tápláló “mosdatlan tömegek”, a politikai számításnak megfelelően vezetőik megnyilvánulásaiban saját nézeteik visszaigazolását látták, az európai muszlim közösség pedig a korábbinál is jobban elidegenedett többségi környezetétől.
A jobboldali nézetek főáramba átemelésének késleltetett hatásai a norvégiai események. De a háttérben más, mélyebben ható folyamatok is mozgásban vannak. Nyugat-Európában egyre inkább dühöng a szélsőjobb ideológia. Nem a “régi”, pártállami formáját ölti, ezért nehezebb észrevenni, de jelen van…
Egyfajta csendes forradalom zajlik: az Internet végtelen virtuális terében nincs szükség utcai pártharcosokra mint a weimari Németországban. Az utcák helyét átvették a weboldalak ahol gátlástalan (jobb- és baloldali) véleményvezérek “kommentelők” hadait viszik harcba minden percben.
Nincs szükség székházakra sem, mint a mindent jelentő Párt idegközpontjára; ott van helyettük a Skype, ahol az aktivisták nyugodtan megbeszélhetik világuralmi terveiket, mentesen józanabb “párttársak” vagy idegen bekiabálók ellenvéleményétől. Az Internet buborékokra osztja a társadalmat: párhuzamos halmazokra melyek tagjai nem találkoznak… Egy ilyen, igen szűk, buborékban élt Anders Behring Breivik is… Szélsőséges gyűlöletét cinkosai és (a facebook szerint) 2000 vele egy hullámhosszon levő barátja csiszolta olyan élesre, hogy ilyesmire vetemedett. Léteznek egyfajta “párhuzamos univerzumok”, tele borzalmakkal, melyekről az átlagpolgár nem tud, de amik ott vannak, és ominózusan növekszene…
Egy másik aggasztó jelenség, mely egyre erősebb hátszelet biztosít a szélsőségeseknek a különböző (titkos/zárt) életmód-mozgalmak széleskörű elterjedése. Ezek is számtalan párhuzamos univerzumot képeznek, melyeken belül hátborzongató nézetek terjednek. A nyilvánossággal járó gátlások kiiktatása nagy veszélyt rejt magában… A merénylő korábban szabadkőműves volt (igaz onnan kirakták nézetei miatt), utóbb templomos lovagnak minősítette át magát. Talán nincs egyedül ebben az újfent népszerű “lovagrendben”.
Az olyan szimbolikus de visszatetsző gesztusok mint Rudolf Hess (a náci Németország valamikori második embere) sírjának múlt heti megsemmisítése és maradványainak tengerbe szórása teljesen hatástalanok ezekkel az új tendenciákkal szemben. Mintha bogánccsal dobálnák a támadó rinocéroszt. A szélsőjobb vastag bőréről az ilyesmi visszapattan, míg azok a folyamatok melyek a javukra dolgoznak egyre erősödnek…
A globalizáció eredményeként a társadalom nem csupán rétegződik hanem fragmentálódik is. Ennek hatására a vallási, ideológiai és életmód-mozgalmakhoz való tartozás lassan olyan erős identitáskérdéssé válik, mint a XIX. század folyamán a nemzeti hovatartozás. A “mások” gyűlölete (ahol a “mások” a lehető legváltozatosabban meghatározott fogalmi kör) e fragmentálódás velejárója…
Nyilván a folyamat eredménye a névlegesen gazdasági indíttatású xenofóbia, melynek oltárán éppen az európai ideált égetik el. Dánia egyoldalúan “kilépett” a Schengeni Övezetből és visszavezette a határellenőrzést, Spanyolországban készülnek a romániai eperszedők kipakolására. Eközben Románia és Bulgária schengeni csatlakozását Hollandia és Franciaország mellett Németország is megtorpedózta, állítólag a jogszolgáltatás hazai elégtelenségei miatt, gyakorlatilag a szélsőjobbnak való újabb tetszelgés kedvéért. Le Pen lányának francia elnöki ambíciói már csak a hab a tortán…
A Nyugat konzervatív politikusai ahelyett, hogy szembeszállnának az erősödő jobboldali populizmussal, igyekszenek meglovagolni a hullámot. Tudhatnák, hogy szökőáron nem lehet szörfözni.
Nyugat-Európa szerte kezd kialakulni az a politikai képlet mely a náci pártot a weimari Németország élére segítette: erős (jobb- és baloldali) populista áramlatok melyek következtében a hatalmon levő konzervatív elit a számára előnyösebb jobboldali népakarathoz igazodva próbál nyeregben maradni. Persze a népakarat egy idő után elsodorja az elit józanabb tagjait. Innentől jönnek majd az igazi borzalmak.
