Már megint választanak Moldvában és már megint ismétlődni látszik a tavaszi helyzet: az exit-poll szerint az ellenzék áll jobban a számadatok szerint pedig a kommunista párt. A balhé ami a választási eredmények kihirdetését követni fogja, már előrelátható.
Pedig a választási eredmények nem feltétlenül hamisak. Az a tény, hogy a lakosság egy kisebb szegmense (liberális gondolkodású diákok, más értelmiségiek, a főváros lakossága) a statisztikákban túl volt reprezentálva. A magyarázat egyszerű statisztikai hiba.
A választások kimenetelével elégedetlenek tiltakozása nem fog törvényszerűen átfogó népfelkeléshez esetleg narancsos forradalomhoz vezetni, ahogyan ezt sokan gondolnák/szeretnék …
Ezt a leckét már megtanulhatta bárki aki utóbbiakban Irán “demokratikus fordulattal fenyegető” válaszásait és az azt kísérő elvetélt forradalmat (vagy például a legutóbbi moldvai zavargásokat) figylemmel kísérte.
A tényállás ott is hasonló volt:
- egy választás melyet “trükkök százaival” tettek az “esélyesebb” jelölt számára kockázatmentesnek, de melynek kimenetele e trükkök nélkül sem sokban változott volna
- a választás eredménye és az exit-pollok közötti eltérés
- egy-egy csalásról szóló mendemonda
- egy pár ezer (relatíve) jól-szituált értelmiésgi és liberálisan gondolkodó ellenzéki, akik “forradalmat akartak csinálni”
- egy kis törés-zúzás
- egy jól kifejlesztett állambiztonsági apparátus
- végül de nem utolsó sorban a forradalmi eszmékkel azonosulni nem akaró vagy nem tudó elesett vidéki és városi lakosság
Az akkori balhé kimenetele nyilvánvaló volt, sokak számára már a kezdetektől: a demokratikus fordulat a városi lakosság, a vagyonos értelmiségiek létérdeke volt, további érvénysesülésük záloga. A városi kevésbé-vagyonosak és a vidéki lakosság létérdeke azonban a társadalmi rend valamint sanyarú létalapjuk megőrzése, melyet egy forradalom vagy polgárháború tönkretehet.
A helyzet logikája a következő, G. K. Chesterton szavaival: “A szegények ellenzik ha rosszul kormányozzák őket, de a gazdagok magát a kormányzottságot ellenzik”. Következsképen a lakosság nagyobbik része, aki mindennapi szinten szembesül azzal, hogy még van vesztenivalója, nem vetette magát “önzetlenül” a forradalmi eszmék keblére, és nem is fogja soha. Az igazi forradalmakat veszteni való nélküli tömegek váltották ki és vívták meg, kezdve az angol polgári forradalommal és befejezve mondjuk 1956-tal. Azóta Európában igazi forradalom nem volt, esetleg egy-két lázadás (‘68 Prága, ‘80 Gdańsk) vagy államcsíny.
Akármilyen tiltakozás is legyen Moldvában a választások eredménye miatt, tehát, eleve bukásra van ítélve. Demokratikus fordulat ott nem lesz, erre várni sem kell.
