Az EP válaztások a nyári kortes-évad csúcseseménye voltak. Az eredmények egy része meglepő, más része pedig aggasztó, mind szükebb hazánkban, mind pedig külföldön.
Kezdjük elsőnek a meglepővel: úgy tűnik nem lehet valaki olyan műveletlen és politikailag tapasztlatlan, hogy ne tudna bejutni akárhova ha a PD-L politikai gépezete támogatja. Így történt ez Elena Băsescuval, államunk kapitányának kisebbik lányával, akit tündérmesébe illő módon segítettek ki a pártaktivisták, mint Hamupipőkét a hangyák a búza és a lencse szétválogatásában.
Még az inspirálatlan “EBA” becenév is az előnyére vált, megmutatva, hogy a népzenélős narancs alapon fehér plakátos 19. századi mércével is gyenge kampányt fel lehet egy kicsit pécézni egy becenév, jelmodat (“Ia atitudine”) és egy a közepesnél csak kicsit, de a hazai átlagnál sokkal, jobb plakát segítségével. Innen egyúttal jól látszik az is, hogy egy átlagnl fiatalabb és dinamiksabb kampány csapat még az abszolút nevetséges középszerűséget és a nyilvánvaló ostobaságot is politikai opcióként tudja bemutatni.
Meglepő egyúttal a liberálisok térvesztése mind nálunk mind, sokkal drámaibb módon Magyarországon. A romániai helyzet annak köszönhető, hogy a kormányzást eljátszó Tăriceanut egy nálánál sokkal gyengébb, fizikumában és viselkedésében egyaránt vénasszonyias, jobban meggondolva a magyarországi liberálisokat vezető Fodor Gáborra sokmindenben hasonlító Crin Antonescuval váltották fel, aki az arcpirító vereséget a Vadim Tudortól ismert hőzöngésekkel fogadta.
Egyúttal, a liberális eszméket sokadszorra elárulva, egyik összeesküvés-elméletből a másikba esve vereség-beszéde EBA és a PD-L szidalmazásában merült ki, jól láttatva a nyilvánvalót: punnyadt, elszabott öltönyében egy keserű és jellemtelen egyéniség lakozik, tele mindenféle frusztrációval.
Most pedig áttérve az aggasztzóra, meglepetésemre a csődtömeg PRM és ideggyenge pártelnöke, valamint Gigi Becali, akit a jóízlés határain belül minősíteni sem tudok minden valószínűség szerint bejut az Európai Parlamentbe, még egy egyén kíséretében. Ha ezt összevetjük azzal, hogy Magyarországon a jobbik 3 EP képviselőt juttathat ugyanezen testületbe, talán nem is tűnne olyan szörnyű fejleménynek, mégis az.
A hazai politikum túlnyomó többsége eddig is szokatlan türlmetlenséggel viseltetett a romániaia magyarság minden természetes követelésével szemben. Például Victor Ponta, a PSD részéről az utóbbiakban Tőkés Lászlót román-ellenes ügynöknek nevezte. Az államfő kijelentései az erdélyi magyarságot érintő kérdésekben közismertek és a PNL diszkurzusa sem éppen pártolja a nemzeti kisebbségeket, pedig mint liberálisoknak ez kötelességük lenne. Most, hogy e két cirkuszi bohóc is kijut az EP-be, a magyar kisebbséggel kapcsolatos kérdések banalizálódása szinte garantált. Kombinálva ezt a jobbikos és más szélsőséges, kisebb mértékben pedig a FIDESZ-es valamint RMDSZ-es, jelenléttel komoly kérdések megvitatása értelmetlen közjátékká degenerálódhat majd. A végeláthatatlan ordító-meccsek egyetlen hozadéka számunkra egy összeurópai megcsömörülés lehet a magyar kisebbséget érintő kérdésektől.
Mindeközben már kialakulóban van egy Közép-Európai pro status quo szövetség mely a Kárpát-Medence kisebbségi magyarságának létezését tagadja.
Németország az utóbbiakban nemzetközi-politikai súlyát helyezte azon Kis-Antant államok mellé melyek politikusai nyíltan tagadják a magyarság létjogosultságát abban a történelmi térségben melyet 1000 éve bizonyítottan lakik.
A már említett megcsömörölés, az EU hatalmi tengelye egyik pontjának számító Németország magyarellenességének kihagsúlyozódása és a szélsőségek felülreprezentáltsága az EP-ben együttesen a KK-Európai magyarság kérdéseinek huzamos háttérbe szorulásához vezethetnek európai szinten.
