Gorbunov és Sztahanov…

By szekelyj

Sztahanovizmus: a Szovjetúnió második ötéves terve idején indult “munkaversenyi” mozgalom amelynek célja az előírt termelési kvóta szisztematikus felülmúlására való törekvés.[1] Persze ez a munkaverseny és túlteljesítési mánia átterjedt a diktatúra minden ágára, inklusszív a szovjet rendőrségre, jogszolgáltatásra és a titkosszolgálatokra is. Ezért ezek közül mindegyik túlteljesítette az előírt kvótát amikor a sztálini tisztogatásokkor milliókat öltek meg (egyeseket azonnal másokat tőbb éves kínzatás után).

Valamilyen hasonló perverz munkaverseny folyik most a romániai rendészeti és jogszolgáltatási szervek között, a brassói kettős gyilkosság után.

Visszarángattak a börtönökbe tizennégy súlyosan beteg embert. Olyanokat akik valószínűleg emiatt lelik majd halálukat egy koszos, rosszul felszerelt fegyházi elfekvőben.

Kivizsgálnak és/vagy kirúgnak ügyészeket és bírákat, rendőröket és orvosokat Dolj megyében, ahol az orvosi engedéllyel szabadult rab, Szerghei Gorbunov korábban büntetését töltötte, de Brassóban is. Furcsa figyelembe véve, hogy az ott dolgozó bírák, ügyészek és rendőrök joggal állíthatnák: fogalmuk sem volt arról, hogy Gorbunov ott tartózkodik. Brassó mégis egy nagy város és nem holmi aranybányász-falucska valahol Kaliforniában ahol az 1840-es években a sheriff tudott minden kósza banditáról aki oda betévedt…

Mindeközben a legfőbb gyanusított ellen semmilyen konkrét bizonyíték nincs. Annál több van, ami mellette szól: így a sok ember által alátámasztott alibi, a tény, hogy két lőfegyvert használtak a gyilkosságoknál, és nem utolsó sorban a gyanusított, elfogása előtti, viselkedése (egy szupermarketben sétálgatott éppen, miközben tudhatta volna, hogy minden brassói rendőr őt keresi priusza miatt). Mi sem bizonyítja a hatóságok kételyeit jobban, mint az, hogy “tanúként hallgatták ki” az illetőt.

Közben hír és hír-elemző műsorokban folyik a duma és a spekuláció. A “felvilágosult” büntetőügyész Victor Ponta, a Realitatea TV esti műsorában igyekszik túlharsogni egy vérszegény ügyvédnőt aki éppen azt bizonygaja, hogy nem minden a börtönből orvosi okokból kingedett szerencsétlen van mondva-csinált indokkal szabadlábon, és a mostani műhiszti nagyon sok valódi betegnek árt. Erre az ügyész: “Ha otthon tudnak feküdni, akkor a börtönben is tudnak!”

A Legfelsőbb Bírói Tanács elnöke hivatalból elrendelete az összes orvosi okból szabadlábra helyzett fegyenc ügyének újbóli kivizsgálását… Ezzel nyíltan elismerik: minden bíróról vélelmezve van, hogy korrupt. Ezentúl minden bíró (még) kétszer meggondolja majd mielőtt egy kezelést igénylő fegyencet szabadlábra helyez, és várhatóan (még a mostaninál is) hajlamosabb lesz a kérelmeket indokolt esetben is elutasítani. Ez egy szégyenletes beavatkozás a jogszolgáltatásba. Olyan, amit mindenki tűr, szó nélkül.

Mellesleg hol az a sok “polgári aktivista”, akikkel állandóan tele van a sajtó? A lúdtépés és kacsatömés ellen bármikor az utcára vonulnának, de egy pár szerencsétlen fegyenc védelmében meg se nyikkannak! Hol vannak az ügyészek, bírák és rendőrök érdekvédelmi szervezetei, akik az intézményes bűnbakkeresés ellen felszólalnának? Hol van az orvosi kamara (vagy más hasonló szervek) akik kiabálnák: elég az általánosító vádakból, amikkel egész szakmákat feketítenek be!

Mindenkinek megéri túlteljesíteni a kvótát ebben a “munkaversenyben”. Ilyenkor “bizonyíthatják” elkötelezettségüket az állam fő-szervei (így a CSM) a korrupcióellenes harc mellett. Meg lehet mutatni a külföldnek is, milyen kemény kézzel bánnak nálunk  azokkal akikre akár a korrupció “gyanúja” is esik.

Annak érdekében,hogy bebizonyítsák mennyire erős nálunk a “jogállamiság”, sikerül ennek ellenkezőjét bizonyítani.

A kérdés csak az mi ennek hisztériának a hozadéka? Az egyik következménye nyilván a bűnösök körének mestreséges szélesítése, és a figyelem elterelése ciorogârlai fegyverlopásról (mely ügyben semmilyen bizonyíték nem került elő).

A legfőbb hátulütője a cirkusznak a korrupció nagyon is valódi problémájának a mítizálása.

Egy valódi problémával ugyanis meg lehet birkózni de egy mítikus problémával csak küzdeni lehet, azt legyőzni nem! Így nyer önigazoltságot saját passzivitásában a korrupcióellenes “harcban” elégtelennek bizonyuló összes szerv és egyén…

Egy gazdasági válság küszöbén újra előkerül a kommunista utódrezsimek panaceája: a bűntudat kiszélesítése mindaddig amíg mindenki kicsit bűnösnek érezheti magát, és saját kis bűnét önmagának elnézve mások valódi és nagy bűneit is hajlamos megbocsátani.

_____________

1. A mozgalom nevét Alexei Grigorievics Sztahanovról kapta aki 102 tonna szenet bányászott ki kevesebb mint 6 óra alatt, ezzel tizennégyszeresen meghaladva a tőle elvárt mennyiésget.

Címkék: , , , ,

Válasz