Nem kevés érdeklődéssel figyelem az utóbbi lassan két hét egyik kedevenc média-csácsóját. Adódott ugyanis, hogy, miután egy jópár emberkének kiosztották illegálisan (vizsga nélkül!) a jogosítványt, most szokás szerint valaki “meg akarja gyógyítani” a beteg rendszert, és országszerte rászálltak a forgalmi-rendészeti hivatalokra…
Ez mind szép és jó… Tegnap este azonban a Realitatea TV egyik “háttérműsorában” ennél messzebb mentek és telefonbeszélgetésben már a vezetés-oktatók engedélyezési eljárásának esetleges szigorítását firtatták. Hát álljon meg a verekedés… Az engedély-botrányban első lépésben nem volna elegendő csak a rendőrségi alkalmazottak körében nyomozni? Nem kellene esetleg a balhé méretét tekintve, lemondjon a belügyminiszter de még előtte lemondasson mindenkit akinek a múlasztása miatt a helyzet lehetségessé válhatott?
Nem! Nálunk ugyanis bevett hagyomány, hogy egyes (általában az államhatalmat gyakorló) egyének kivizsgálása helyett egy nyomozás (akár oknyomozás) köre mindaddig tágul ameddig már mindenki valamelyest bűnösnek érezheti magát. Akkor aztán a nyomozás/oknyomozás lassan elfelejtődik, és megy minden tobább a régiben.
Mert hát ha a rendőr hibás akkor hibás az instruktor is aki a sajtó szerint ez előbbit szükségszerűen megvesztegeti, de akkor a vezetni tanuló is aki az előbbinek az erre szolgáló pénzt átadja, és akkor a vizsgázandó szülei is, akik például ennek pénzügyi hátterét szolgáltattták, de ezeknek szülei is mert nem nevelték meg őket, hogy márpedig ilyet nem szabadna csinálni … és a répamese mehet így tovább a végtelenségig.
Ekkor ugyanis mindenkinek kiosztható a rá eső rész a “kollektív bűntudatból”, mire mindenki megbocsát magának a saját kis kihágásáért, és a súlyos bűnözőknek a cselekményeiért is analógia alapján. Mindannyian olyan megbocsátóak tudunk lenni…
Ez a módszer jól használható egy egész rendszer működési rendellenességeinek fedezésére. Példul így történt az utóbbi időszakban az éretteségi vizsgák körül kibontakozó botrányok eszközével.
Azért, hogy ne kelljen arról beszélnünk miért is gyengébbek az idei évi éretségi eredmények a tavalyiaknál annak ellenére, hogy a tételek (az idén is) közzétételre kerültek, felütötték fejüket a “korrupciós botrányok” az érettségi körül. Akkor indulhat a DNA kivizsgálni, mert eddig még az érettségin korrupció bizonyára nem volt.
Nagy botrány, nagy felelősség… sztahanosvista módszer szerint ki lehet hallgatni a gyanusítottakat, egyszerre több tízet is. Sőt, ha nem szólnának az ügyésznek, hogy az már egy ideje nem járja, fel is lógatnák az első fára a “szabotőröket”.
Mert ugye a szabotázs az súlyos dolog, ezt még a jelenlegi oktatásügyi minszter is tudja. Igaz, hogy azt már nem hány csillag van az EU zászlaján… Az ő hű pionír lelkülete…
Persze az senkiben sem vetődik fel, hogy esetleg az egyetemi felvételik visszavezetése és a sorsokat és életeket eldöntő érettségi jelentőségbeni visszaszorítása vagy eltörlése lenne a probléma megoldása. Végül az a rendszer csak 70 évig működött jól.
Az sem vetődik fel senkiben, hogy az 1996-2000 periódus meggondolatlan oktatásügyi reformkorának ”vívmányait” rég el kellett volna vetni, és az oktatásba végre bevezetni az igazi deszcentralizációt.
Ahelyett, hogy a közfelháborodás az oktatásügy egyre szorítóbb központosítását érintené, amely a legsötétebb önkényuralmi diktatúrában tapasztaltnál is távolabb helyezi az oktatót a számonkérőtől, most mehet a nyomozás és a cirkusz.
E cirkusz miatt pedig kivész az ép gondolkodás.
Gondolkodjunk csak el ezen: egy 14 éven aluli gyermek nem rendelkezik bűntetőjogi felelősséggel, mert nincs cselekedetei tudatában. Mégis, az “egységesített nemzeti dolgozatok” melyeket e kor eléréséig egy kiskorú megír, eldöntik majd, hogy minimálbérért gürcöl élete végéig vagy egyetemet végezve, aspirálhat-e a “jobb” életre. E felelősség legalább akkora mint a bűntetőjogi, ha a következményeket nézzük.
Ezért a helyzetért is vannak felelősök … csak kollektív “bűnösségünkben” melyet a rosszul működő állam ránk eröltet, elsősorban a kivizsgáló szervek hiperaktivitása miatt, ezt nem vesszük észre.
