Tombol a média… Már lassan több mint egy hete, mind szüntelen. Tombol, mint a vad falka, valami különösen zsíros koncon. Vége az EP választás immáron avas zsírjának… Itt a friss hús: Olaszország úgy döntött, hogy a közveszélyesnek tekintett külföldi állampolgárokat kitoloncolja.
Jogi szakszóval itt egy reakciós normáról van szó. Egyfajta átkozott törvényről, amit a pillanatnyi kényszer megoldására foganatosítanak, s mely másnapra anakronisztikussá, sőt károssá válhat. (az eddig nyújtott számadatokból nem tűnik ki egyértelműen, hogy a külföldi bevándolók mérvadó módon hozzájárultak volna a kriminalitási ráta növekedéséhez).
Ez eddig hagyján, a sajtó szeret friss témákkal foglalkozni, és az összes állam törvényhozója kivág időnként egy-két baromságot.
Amikor azoban Románia külügyminisztere “büntetőzászlóaljakról” és az egyiptomi sivatagban létesítendő gyűjtőtáborokról “szólja el magát” kétízzben is, az ember elgondolkozik. Elgondolkodik azon, milyen nívón áll kis KK-Európai társadalmunk amikor az alapvető emberi értékekről esik szó. Vannak olyan szép jogelvek, mint nula poene sine lege (nincs olyan bűntetés melyet ne kellene törvény előírjon)… Vannak jogelméleti tankönyvekben, de nincsenek meg még a politikum olyvé művelt koponyáiban sem mint a jelelegi külügyminiszter ( a diplomácia vezetője - sic!).
Új-demokratikus táradalmunkban, még nem rögződtek bizonyos alapvető fogalmak. Nem rögződött például az embertársunk iránti alapvető tisztelet, melynek még akkor is léteznie kell ha az illető történetesen bűnvádi eljárásban vádlottként szerepel, sőt akár akkor is ha már elítélték.
Itt még mindíg a középkori bűntetési normák szerint gondolkodnak: aki egyszer bűnbe esett annak aztán legyen kampeč. Ez az elv érvénysül a munkavállalás törvényi szabályzásában, ahol újabban az ember szempillájának a megvakargatásához is erkölcsi bizonyítvány – cazier kell, mert ha nem még hivatalos szempilla-vakarói állást sem tölthet be. Érvényesül továbbá a sajtó magatartásán és hasábjain keresztül (ld. Mailat, aki még csak vádlott), de a polgárok, jellegzetesen inkvizitorikus elvárásaiban is, a mindenkori jogalkotóval szemben:
“Én bezzeg, ezt és ezt a bűnelkövetőt (bűnelkövetők csoportját) deresre/karóba huzatnám; hetedíziglen elkoboztatnám a vagyonát ennek s ennek a korrupt politikusnak; még a családját is bebörtönöztetném; a házimacskáját is kinyírnám; bűntetőzászlóaljakba gyűjttetném a bűnöző tömeget és az egyiptomi sivatagba száműzném …”
Ha nem hallanák időnként hasonló beszólásokat kocsmai beszélgetésekben, joghallgatóktól is (!), azt hinném, hogy ez csak valami személyes frusztráció kitöltése egy absztrakt pária-kategórián, amit az definiál, hogy “bűnelkövető”. (Az, hogy a “bűnelkövetőt” hogyan kell meghatározni, már más, jogi kérdés, ami ilyen beszélgetésekben nemigen szokott felmerülni).
Az tény, hogy frusztráció-kitöltésről van szó, csak éppen nem személyesről, hanem társadalmiról. A frusztráció oka pedig az, hogy már nem a középkorban élünk, amikor az igazérzelmű “népharag” jogi és erkölcsi szabályokat hághat át, hogy az általa bűnösnek vélt csoportokat vagy egyéneket “megbűntethesse”. Ez em egy normális helyzet… Ez egy társadalmi szintű betegség amit a “majd megoldjuk magunknak, mert a törvény úgysem segít” elvrendszer hoz magával. A 17 éves jogállamban még nem sajátítottuk el eléggé a jog-államiság fogalmát…
Persze aztán bocsánatot kért… És maradt… Ugyanis mi is a következmények nélküli KK-Európa földjén élünk. Ott, ahol egy állam külügyminisztere haláltáborokkal fenyegetőzhet élő TV adásban, és utána még 30 másodpercnél több ideig horpaszthatja tomporával bársonyfotelét.
Innen látszik igazán a probléma társadalmi jellege!
