Archive for 2007. augusztus

Megszólalt a fülesbohóc…

2007. augusztus. 31

Emil Boc, a Demokrata Párt hivatalos elnöke, egy megjegyzésében kijelentette, hogy, az államelnök álláspontjával szemben, ő a Pro Demoraţia Egyesület tervezetét támogatja, az egyéni alapú választási rendszer bevezetésének folyamatában.

Ritka pillanat ez, amikor a pokemonnak is becézett, kvázi-alkotmányjogász, aki potyagól gyanánt nyerte el Kolozsvár polgármesteri székét, kiáll a kommunista diktatúra utórendszerét a mai napig hatalmon tartó listás választási rendszer egy álcázott formája mellett. Ritka mert egyúttal, a tulajdonképpeni pártelnök, Băsescu, eddig tiszteletben tartott álláspontjának mond ellent.

A listás rendszernek köszönhetjük:

ion_iliescu_1965_poster1.jpgimages.jpg

  1. hogy rendszerváltás ide vagy oda a volt kommunisták, visszataszitó és gunyoros mosollyal a mai napig is benépesítik a Parlament mindkét házát.
  2. hogy a törvényhozás TELJESEN felelőtlen a választókkal szemben, mert bármilyen törvényt is hozzanak, bármennyit is hizzanak a székükben és bármennyit is alukáljanak munka helyett a következő listára is felkerülnek tagjai
  3. hogy egy-egy képviselő vagy szenátor, aki jópár éve tagja a törvényhozásnak, még egy kézen megszámolható számú interpellációt nem tett, és egy törvényjavaslattal nem élt (a 2007-es jelentést lásd itt)
  4. hogy akárki akar tenni valamit a politikában azt a PÁRT megakadályozza

Ja, hogy az RMDSZ ellenzi… Markóval az élen… Persze, hogy ellenzi, hisz a belső-párt (értsd a Markó-triád) kulisszái és a “jobb híján” miatt került oda, ahol van (a kormányba is, de az 5 százalékos küszöb közelébe is) és ahonnan egyszer kérlelhetetlenül le kell esnie.

A törpék összeesküdtek:

A teljes politikai spektrum, még az államelök pártja is szükít, mint a disznó, mielőtt lenyisszantják… Pedig nincs miért, ugyanis egy kevésbé vegyes, inkább (vagy akár teljesen) uninominális rendszer csak a disznó politikusokat nyisszantaná le.

Minden felhozható hátránya ellenére, e rendszer rendelkezne a talán legfontosabb előnnyel: minden képviselő és szenátor felelősséggel tartozik majd választóinak, és csak nekik politikájáért. Eljöhet végre a kiváltságosok számonkérhetőségének ideje.

E rendszernek az ellenzője minden politikai alakulat, akik nem a választók érdekeit képviselik, és minden véleményformáló akinek párt-érdekei hatnak józan godolkodására…

A felsorolt “hátrányok” egyike, hogy a parlament megtelne jelenkorunk polgári nemességgével, nagyszájú “üzletemberekkel”, semmiképen nem állja meg a helyét, ugyanis ezek az illetők így is hatékonyan képvisletetik érdekeiket a törvényhozásban, másrészt ha nem úgy törvénykeznek ahogy illik, legtöbb egy ciklus után úgyis kihullanak.

Egy másik ellenérv, miszerint ez a rendszer a többség diktatúráját rendseresítené… Ez szintén nem állja meg a helyét. Egy törvényhozásnak sincs explicit érdeke erre. Ha meg be is következne, e többségnek legalább népi támogatottsága volna, és nem politikai kulisszajátékoban alakulna ki, messze a nyilvánosság szeme elől…

Egy harmadik ellenérv szerint ha a lakossák 20%-a megy el szavazni, és annak az 51%-a szavaz valakire (vagyis az egész lakosság valamivel több mint 10%-a), egy tulajdonképpeni uninominális rendszerben, akkor 10% akarata érvényesül a lakosság 90%-a felett.  Na és… aki nem ment szavazni, magára vessen, így legalább mindenki rájön, hogy a polgári passzivitásnak ára van.

Szóval éljen a kizárólagosan egyéni, egyfordulós és listamentes választási rend!!!

Jöjjenek azok akiket MI IS ott szeretnénk látni… De úgy jöjjenek, hogy felelősségre tudjuk vonni őket ha lusták, és mindig érezzék, hogy nekik a választóknak és nem a pártjaiknak kell megfelelniük.

Egészségügyi diktatúra …

2007. augusztus. 9

Nem zavartatom magam, hogy hosszú bevezetőt írjak (szokásomtól eltérően)… Az imént szembesültem a www.hirek.ro oldalon azzal a vérlázító hírrel miszerint, a hat hónapnál hoszabb ideig külföldön dolgozók számára kötelezővé tennék a HIV/AIDS tesztet…

A neo-diktatórkius Közegészségügyi Minisztériumnak, ami megengedi magának, hogy minden állampolgárt behívjon orvosi vizsgálatra (ha még nem kötelező is) ez egy újabb mélypont…

Az intézkeés nyilvánvalóan megbélyegzi és hátrányba helyezi a külföldön munkavállalókat, akiket mind a külföld mind a belföld számára persona non grata-nak kíván kijelölni. Az intézkedés természetesen ellentétes az EU szabályaival névlegesen a munkaerő szabad mozgásának belső intézkedésekkel történő nehezítése, mely Államunk Hajóskapitányának ama szándékát is jól fedi miszerint munkaerőnket (államunk legnagyobb atuját) a határokon belül kell tartani… Természetesen az eszközöket nem válogatták meg…

Ja… egy megjegyzés egy későbbi témához: nincs polgári társadalom, kezdeményezés és tiltakozás… Máshol már hangosan ordítanának a személyi jogok megsértése miatt. elvi szinten mindenkinek az egészségi állapota az illetők magánügye. Továbbá nem lehet vélelmezni senki részéről egy halálos vírussal való fertőzést: ilyen erővel, aki Afrikában utazott, minden személyt, a repülőről való leszállás után hirtelen meg kellene szondázni vagy húsz trópusi nyavalyára!!!

Egy egészségügyi rendszertől, ami megtűri az elmebetegek és kiskorúak láger-körülmények között tartását, a ömeges ételmérgezéseket, és az alulképzett személyzetet, a külföldiön dolgozók szigorított és kötelező kivizsgálása nem kellene prioritás legyen

Végülis haza jönnek ezek az emberek, nem börtönbe…